Elég régen nem írtam a blogomba, mindössze azért, mert erőm sem wolt hozzá..
Nem tudtam mit tehetnék.. Nem akartam újra depressziós lenni, és újra átélni mindazt, ami fáj.
Szombaton ballagás wolt.. Tök hamar eltelt, meg minden.. Rékáwal is beszélgettem egy csomót..
Úgy wolt, hogy elmegyek mamához.. De nem wolt erőm, fáradt woltam.. De este walahogy mégis wolt erőm, elmenni bulizni.. Annyira gyűlöltem magam emiatt.. :(
Másnap hajnalba 2 körül hazajöttem.. És reggel fél 11kor keltem.. Mindenki olyan boldog wolt, nem éreztem wáltozást.. Apa barátnője azt mondta, hogy apának el kellett mennie elintéznie walamit.. Nekem nem tűnt furcsának.. Hát istenem dolga wan.. Aztán fél 12 körül hazajött.. Én ép takarítottam, a szobámban woltam..
Feljött és furcsán érdeklődő wolt.. Nem tudom.. Általában észre weszem ha túlontúl kedwes.. Elkezdett ölelgetni.. Éreztem a lewegőben, hogy walami nem stimmel.. És akkor jött a szöweg, mint anyánál.. "Walamit, el kell, hogy mondjak.."
Éreztem, éreztem.. Tudtam, hogy mi köwetkezik.. Halkan azt suttogtam.. "Ki halt meg???" Ekkor ő magához ölelt, és azt mondta mama.. Úr isten.. Fel sem tudtam hirtelen dolgozni, kiabáltam egy nagyot, a szíwem újra darabokra tört..
Megindult a könny a szememből, és csak ütöttem a mellkasát, nem hittem el.. Még most sem tudom felfogni, hogy megtörtént.. Kicsit lehiggadtam, és apa elmesélte.. Anyák napján reggel 8 körül, mama eltáwozott az élők sorából.. (U) :(
Apa azt mondta, reggel korábban kelt, testwére is meglepődött rajta.. Bewitte neki a szokásos reggeli káwét, amit általában fekwe iszik, most mégis ült.. az ágy szélén, beszélni nem beszélt.. csak simogatta a lábát.. Testwére megkérdezte: "Ila fáj?" Ő csak csówálta a fejét, hogy nem.. Majd megkérdezte testwére, miwel mama a mellkasát dörzsölgette, a szíwéhez nyúlt.. "Ila a szíwed fáj?" Ekkor ő bólintott, hogy igen, testwére azonnal híwta a mentőket, félretárcsázott, de akkor már lényegtelen wolt.. Hozott mama mellkasára hidegwizes rongyot, és dörzsölgette a mellkasát, átszaladt a szembeszomszédba, és a néni aki ott lakik, felhíwta a mentőket, ő már jól tárcsázott.. Mire wisszamentek, a lakásba, mama feje már előre wolt döntwe, akkor már tudták.. Nem tehetnek semmit.. A mentők nagyon hamar kiértek, és megállapították a nyílwánwalót.. Hogy meghalt(†88) ..
Anyák napja reggelén.. De miért? Miért én kapok mindent? Nem tettem ennyire rosszat, hogy ezt érdemeljem..
Kedden elmentem Márk papájának a temetésére, bár nem ismertem, de szerettem wolna, hogy azt érezze, bármikor számíthat rám.. Apáék nem akarták, hogy elmenjek, mert ígyis ki woltam készülwe.. De én elakartam menni.. Mikor a sírhelyhez sétáltunk, és a koporsót a mélybe engedték, megszólalt az a zene, amit tudtam ha meghallok könnybelábad a szemem.. Eszembe jutott barátnőm, akit nagyon szeretek, ő a tatáját weszítette el..
Márk mamája nem engedett úgy haza, hogy ne legyek ott a temetési ebéden, megpróbáltam párszor ellógni, de a tatája is meglátott és azt mondta "Alexa ugye nem mész el, szeretnénk, hogy elgyere.. Nem mehetsz el.." Így hát ott ragadtam..
Hétfő, kedd, szerda érettségi szünet wolt, csütörtökön mentem suliba, de pénteken.. mama temetése miatt, itthon ragadtam.. Nem akartam ezt az egészet, azt mondják el kell engedjem, hogy feledni tudjam, de ha egyszer azt érzem, hogy még mindig itt wan, még mindig él, ott ül a karosszékben, és mosolyog rám, mint akkor szerdán, mikor eljöttem tőle, és átestem kishíján a küszöbön.. olyan mintha csak a mosdóba menne, ott a botja, amiwel járt.. és érzem, hogy nem halhatott meg.. De akkor közelgett wészesen az időpont.. Nagyon gyűlöltem magam, amiatt, hogy akkor szombaton, nem mentem el hozzá..
Az idő egyre telt, s múlt, és én még mindig nem álltam készen, hogyan is állhattam wolna, nagyon féltem.. féltem, hogy újra összetörök.. felwettem a feketét.. a pólót, a nadrágot, a cipőt és a kabátot, fizikailag akkor már készen álltam rá.. Lassan beszálltunk a kocsiba, és elindultunk a temető felé..
A hasam görcsölt, a gyomrom bukfencet hányt és fogalmam sem wolt mi fog jönni ezután, ezeket a dolgokat, már megannyiszor wégig csináltam, mégsem tudtam, miért félek ennyire.. Megérkeztünk.. kiszálltam a kocsiból és mély lewegőt wettem.. wégig gondoltam miért is történik mindez, hol wagyok és mi fog történni.. igazából fogalmam sem wolt, a gondolataim kawarogtak a fejemben és csak egyet akartam, elfelejteni ezt az egészet.. nem akartam, hogy ez történjen.. de sajnos nem ment fájdalom mentesen..
Elindultunk az úton a kápolna felé.. Wissza akartam fordulni, mintha megtehetném, hogy csak úgy elsétálok a problémák elől, a lábom alig éreztem, az összes wérem eltűnt, elsziwárgott, a lábomból, a kezemből, mindenhonnan.. Akkor rádöbbentem nem menekülhetek, szembe kell néznek a problémáwal, csak hogy ez a probléma, óriási.. Nem woltam benne biztos, hogy menni fog, hogy túl fogom-e élni, wagy pedig beleszakad a szíwem, és én is utána megyek..
Mikor megláttam a koporsót, majdnem összeestem, kerülgetett az ájulás és a fájdalom érzése.. Egészen addig, míg meg nem láttam, hogy walaki leszedte a leplet.. Néztem, ott a keze, elfordultam.. Azt hittem hallucinálltam és wisszanéztem, már láttam az arcát is, és hirtelen minden emlék, ami derengett róla, hogy milyen wolt.. Szertefoszlott.. Ott wolt ő, holtan, a saját walójában.. A koporsóban, és nem segíthettem neki.. Abban a pillanatban csak az nyugtatott meg, hogy már nem szenwed többet.. A lelke megnyugodott, és a teste is, örökre..
Azt hiszem a temetésről nem szeretnék többet írni, nem is tudnék.. A szertartás megtörtént.. Szerencsére walami tiszteletes tartotta.. Így nem wiselt meg annyira.. Hazajöttünk.. És wártam Kittit, és megnyugodtam picit..
Tegnap öszewesztem mamáwal.. És ma rajtam töltötte ki az összes dühét.. Azt mondta csak azért kellett mama, hogy pénzt adjon, ez kurwára fájt.. Ugyanis előtte mikor kérdezte, hogy apa elmondta már? Akkor azt mondta, hogy tudja milyen fontos wolt nekem, olyan wolt, mintha másodjára is elwesztettem wolna anyát.. Akkor meg nemtudom minek pofázik bele az életembe.. Na mindegy.. Egy darabig ennyi lettem wolna.. :) (K)(L)
